A hétvégén, vasárnap Antalya-ban lezárult a 2009-es Millennium Series. Az idei év bővelkedett furcsaságokban. Már az év elején tudni lehetett, hogy bizony az SK Moscow és Chili Pepper Riga is újjúlt erővel csap neki az idei PRO szezonnak. Közben a Phily kilépett, helyére a Dynasty lépet. Rendkívül erős játékos sorral rendelkeztek, mely a San Diego-i illetve a DC Arsenal csapataiból tevődött össze. Arról nem is beszélve, hogy az Arsenal megnyerte az amerikai USPL bajnokságát (NPPL utód). Szóval a Bullets igencsak erős ellenfelekkel került szembe az idén. Mint arra emlékszünk, az első Málaga-i forduló nem sikerült valami jól, köszönhetően az időjárásnak... Ez egy kicsit felborította a rendet és csak a későbbi 2 fodulón sikerült befejezni minden meccset.

Újdonság volt még az idei évben hogy a francia fordulót mely Párizsban került megrendezésre, úgynevezett "Joker" játék volt, mindenki elindulhatott, liga szerű lebonyolításban, de az itt elért eredmény nem került bele az összesítésbe. És hogy ne legyen elég az újdonságokból, bevezették a 10bps-t, a 60 sec. szabály megváltozott, az utolsó forduló színhelye pedig igencsak messze került Nyugat-Európától, nevezetesen Törökországba.
Antalya:
A Bullets, csoportjában mindenkin felülkerekedett és elsőként delegálta magát a vasárnapi fináléba. Következő ellenfelük Joy Stockholm volt. Azonban ők kifogtak rajtuk és sajnos 5-2 eredménnyel alulmaradtak a srácok és elbúcsuztak a további küzdelemtől.
Csoportmeccsek:
Negyeddöntő:
A negyeddöntőből a Joy, a Chili, a Dynasty és az SK Moscow jutott tovább. A Dynasty 5-3-ra verte a Chili-t, az SK 5-4-re a Joy-t.
Végül amerikai orosz döntővel zárult az idei Millennium Series Pro ligája melyet a Dynasty nyert meg 5-4-re. A 3. helyért játszott küzdelemben a Joy kerekedett felül és 5-3ra verte a Chili-t.
Végső eredmény:
1. San Diego Dynasty
2. SK Moscow
3. Joy Stockholm
4. Chili Peppers Riga
Az idei összesítő eredményt későbbre hagyom, amikor már hivatalosan is kihirdetik a weboldalukon. Ha minden igaz a Bullets a 2009-es idényben az összesített 3. helyet foglalta el. GRATULÁLUNK nekik. |